1. rész

   CJ: Ki gondolta volna, hogy decemberben felém sem néz, az a nyomi ByungHyun! Komolyan már kezd... hiányozni... nagyon hiányzik, de ha oda megyek hozzá, mindig elküld vagy rövid úton lekoppint magáról. Mint akinek van valakije... ugye, nem? Nem... nem hiszem, akkor már megmondta volna és már régen szakítottunk volna. Akkor miért kerül egyfolytában? Kezdek egy újabb sírógörcs szélére sodródni, mikor valaki megérinti a hátam. Ijedten sikkantok fel és halálra váltan meredek hátra, ahol Niel pislog rám együtt érzően. - Hiányzik, igaz? - nem mondok semmit, csak megölelem és felsírok fájdalmamban. Annyira hiányzik...!

   L:Ez a hónap nem egészen úgy alakult ahogy terveztem. Eléggé eltávolodtunk egymástól az én kis ChunJimmal, amit nagyon sajnálok, és szeretném jóvá tenni, de nem ugorhatok neki csakúgy rögtön. Nagyon rossz érzés, hogy fájdalmat okozok neki, azzal, hogy szinte mindig elutasítom közeledését, de egy nagy lépére készülök, és most nem gyengülhetek el ezen a ponton.

   CJ: Niel dühöngve hagyott és kiabálva keresi L.Joet- hogy jöjjön ide és legyen férfi. Nem modom ez azért  Niel szájából hallani. Náluk amúgy is C.A.P a főnők, nem véletlen full cap (:D). Egy kéz mozdulattal letöröltem a könnyeim és felálltam a székről, ahova Niel ültetett. Körül néztem és mivel senki nem volt a közelben, úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni egyet. Ki kell tisztítanom a fejem... Gyorsan, mint a villám felvettem a cipőm és a kabátom, majd kiléptem az ajtón.

   L:Már nem tudom, hogy hanyadik utcát járom végig, ezen a hideg, sötét délutánon, amikor megpillantok egy ismerős alakot a távolból közeledni. Hirtelen rám néz, és akkor válik világossá, hogy az ismerős alak, nem más mint az én kedvesem. Amikor megpillantom kisírt szemeit, és a táskákat a szeme alatt, összeszorul a szívem. Találkozik tekintetünk, és megtorpan. Egy pillanatra én is megállok, majd egyre szaporábban kezdem el szedni a lábaimat. Sietek felé, és az a terv, hogy megölelem...

 CJ: Nem tudom mióta járom az utcákat, de mikor feleszmélek már sötét van. Körbe nézek, hogy hol vagyok, de megpillantom L.Joet. Felém szalad a pillanatnyi megrökönyödése során, mire én elkezdek szaladni, nem tudom merre, de minél gyorsabban el. Nem akarok  vele beszélni. A hideg, téli levegő csípi az arcom, könnyeket csal a szemembe, de nem állok meg. Futok tovább, azonban egy piros lámpánál meg kell állnom...

L: Nem kicsit meglepődök cselekedetén, de nem állok meg, futok utána. Folyamatosan kiabálok utána, a szűk kis utcák az Ő nevétől visszhangzanak. A hideg levegő miatt a torkom eszeveszettül kezd el fájni. Ilyenkor arra gondolok, hogy a kedvesem milyen aggódó tekintettel nézne le rám, és ápolna.... Hiába, hogy kiköpöm a tüdőm, nem állok meg. Mikor kiérünk a főútra a jelzőlámpák nekem akarnak segíteni, mikor kedvesem odaér hirtelen átvált pirosra.

CJ: Bassza meg!! Nem állhatok meg! Hátra fordulok, de L.Joe egy diadalmas mosollyal közeledik felém. Nincs más választásom... Elkezdek felé futni és közben nagyon remélem, hogy nem fog megfogni, de hát minden jó terv becsődöl egyszer...

L: Ismét meg kell, hogy lepődjek cselekedetén, ugyanis elkezd felém futni. Én is futok felé, és mikor egy hatalmas csapódással nekem ütközik nagyon szorosan ölelem magamhoz, és közben belesuttogom fülébe: - Mit csináltál, manó? - könnyek gyűlnek a szemembe mikor megérzem édes illatát.

CJ: Neki ütközöm, megölel. Kézzel lábbal ellenkezem, de mikor fülembe suttog, legördül egy újabb könnycsepp az arcomról. Nem hiszem el, már megint sírok... miatta. - Eressz el! - hangom elcsuklik a visszafolytott sírástól.

L:Nem akarom, de kérésének megfelelően szépen lassan elengedem. Mikor meglátom már lefolyt könnyének csillogó nyomait ismét összeszorul a szívem. Letörlöm az ott maradt csíkot, majd óvatosan megfogom kezét, elkezdem simogatni. Nem hagyja, hogy sokáig élvezhessem kezeit az én kezeim között, lassan kezdi kihúzni kézfejeit enyhe szorításomból.

CJ: Elhúzódik tőlem, majd megfogja a kezem és simogatni kezdi. Nem akarok nagyobb balhét az utcán, már így is mindenki minket néz. Lassan kihúzom kezemet az övéből és elindulok az út széle felé. Mellettem jön, olyan szorosan, hogy ne tudjak elmenkülni tőle, majd leintek egy taxit. Beszállunk és L.Joe megadja a címünket. Az út nagyon lassan telt el és iszonyatos csöndben. Nem tudtam mit mondani neki, vele nem tudom mi volt, de ő sem szólalt meg.

L:Kifizetem a taxit, majd fel sietünk a dormba. Mindenki meg van lepve, hogy én is itt vagyok, de ezt nem csodálom. Most 2 teljes hónapig a saját kis fészkemben voltam, készülve a nagy lépésemre. ChunJit előre engedem, majd becsukom magam után az ajtót. Első utam a konyhába vezet, hogy csináljak egy teát. Megcsinálom ChunJi kedvenc teáját, mert tudom, hogyha ilyet csinálok neki, akkor valahogy megnyílik, és sok mindent megtudunk beszélni. Miután elkészült, megfogom a bögrét, és utána megyek a szobába, és ránk zárom az ajtót, hogy ne nyisson ránk senki, miközben (szeretnénk) beszélgetni. Az ágy szélén ül, és nyomkodja a telefonját, és kissé meglepődik, mikor bezárom magam után az ajtót. Leülök mellé, kezébe adom a teát, és várom a "rekciót".

CJ: Meg várom, hogy ki fizesse a taxit, majd elindulunk felfelé. Az ajtóban előre enged, nem várom meg, elindulok a szobánk felé, amit mostanság CSAK ÉN használok, mert hogy ő a saját házába megy. Bosszúsan nyomkodni kezdem a telefonom, mikor bejön. Meglepődök, de mikor meglátom a kezében a két bögrét... hát nem is tudom mit éreztem akkor. Leül mellém, majd a kezembe adja a kedvenc teámmal teli bögrét. A kis mocsok! Tudja, hogy ezzel hízeleg nekem, mindent, ismétlem mindent elmondok neki. Belekortyolok a mentás teámba, majd várakozóan rá nézek L.Joera. Mivel nem szólal meg, lassan felmászok az ágy támlájához, neki vetem a hátam és leülök a párnámra. Várom, hogy elkezdje.

L: - Kérlek, mondj valamit, had hallhassam azt a gyönyörűen csengő hangod! - szólalok meg, annyi várakozás után.

CJ: Megrázom a fejem. Ha tudná, hogy mennyit szenvedtem miatta... oké, ez kicsit önzőnek fog hangzani, de azt akarom, hogy ő is átérezze azt amit én, mikor nem volt mellettem.

L:Tudom, hogy miért nem szólal meg, és teljesen átérzem a helyzetét, és fáj, hogy miattam kellett szenvednie, pedig én csak jót akartam neki..... Halkan kezdek sírni, csak a könnyeim folynak. Lassan lecsúszok az ágyról, és leülök elé. Hallom, ahogy a könnyeim beleesnek a teába....

CJ: Fáj így látni, de makacsabb vagyok annál, hogy itt feladjam. Nem én fogok megszólalni először. Nagyon szeretem őt, az életemnél is jobban, de azoka az átsírt éjszakák még mindig fájnak.

L:Szipogok egy hangosat, ugyanis már nem bírom magamban tartani, valamilyen hangot már muszáj volt kiadni. Kár, hogy nincsen egy külön szobám, ahova most betudnék zárkózni, és verhetném a fejem a falba, hogy miért történt így ahogy......pedig én tényleg egy jó dologra készültem, csak sajnos ő ezt nem tudja. Lassan, komótosan felállok, vetek egy utolsó pillantást szerelmemre, majd elhagyom a szobát. Egy száll pólóban kimegyek az erkélyre, és keservesen kezdek sírni.

CJ: Figyelem, ahogy elmegy. Hallom, azt is, hogy ki megy... Gyorsan felpattanok a helyemről és utána megyek, de előtte felveszem a kabátom és viszem az övét is. Kint áll az erkélyen, háttal nekem,. Lassan felé sétálok, majd óvatosan a hátára terítem a kabátját. - Megfogsz fázni, pabo~ - suttogom lágyan,  a háta mögül.

L: Hiába, hogy befagy a likam hideg van, akkor is kiráz a hideg amikor meghallom lágyan suttogó hangját. Egy picit hátra fordítom a fejem, hogy lássam itt van e még, majd ismét előre nézek.

- Köszi a kabit - köszönöm meg nagyon halkan.

CJ:  - Byunggie... menjünk be - kérlelem kedvesen. Megfogom jéghideg kezét és elkezdem befelé húzni.

L: Amikor langyos kezével megérinti az enyémet egy kellemes, melengető érzés tölti meg szívemet. Hagyom, hogy teljesen behúzzon. Leveszem a kabátot, bemegyek a szobába, és kihozok egy vékony kis takarót, és egy párnát, majd elhelyezkedek a kanapén.

CJ: Mikor meglátom, hogy berendezkedett a nappaliban lévő kanapén, elé állok és olyan csúnyán nézek rá, ahogy tudok. - Ugyen, nem gondoltad komolyan, hogy itt fogsz aludni? Remélem nem, mert... nagyon szeretném, ha velem aludnál - halkul el a hangom és kislányosan elpirulok a végére. Komolyan, hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Miért kell nekem minden mondat után elpirulnom? Miért? L.Joe meglepetten néz rám, mire én gyorsan eltakarom az arcom kezeimmel. - Hagyjuk... felejtsd el - motyogom és elfutnék, de nem engedi.

L:Tágra nyílt szemekkel bámulom enyhe pírbe boruló arcát, és mikor már készül lelépni gyorsan csuklója után kapok: - H-hogy m-mit mondtál? - kérdezem tőle dadogva a meglepettségtől.

CJ: - A-azt, hogy sze-szeretném, ha v-velem aludnál... - suttogom elfordított fejjel. - Hiányoztál, Hyunnie...

L: Bele remeg a szívem amikor meghallom azokat a bizonyos szavakat "hiányoztál", és azt az édes kis becézést "Hyunnie". Lehúzom magam mellé, majd óvatosan ledöntöm a kanapén, és egy kis kifli pózban átkarolom derekát. Bele szagolok nyakába, hogy érezhessem finom bőrének illatát, mire egy picit megremeg.

CJ: L.Joe lehúz maga mellé a kanapéra, ledönt, majd átkarolja a derekam. Feje pont a nyakhajlatomban van, bele szagol, mire enyhén megremegek karjai közt. Végül belecsókol nyakamba, ezzel egy apró, elégedett sóhajt csalva ki belőlem. Gyorsan észbe kapok, mert hogy a nappaliban vagyunk... - ByungHyun, itt nem csinálhatjuk! A többiek, főleg MinSoo kinyírnak minket! - mondom szemeibe nézve.

L:Nagyon kívánom már, nagyon hiányzik az érintése, és a finom nyögései, de még mindig várni akarok, az eltervezett pillanatig.

- Szívem, ne értsd félre, de én szeretnék még várni egy picit, ugyanis van valami amit szeretnék neked adni, és szeretném, hogyha azt egy szeretkezéssel "ünnepelnénk" meg..úgymond... - remélem megérti, és remélem nem követtem el megint nagy baromságot.

CJ: Nem kicsit lep meg, de rábólintok. - Ahogy szeretnéd, baboya - majd lehúzom magamhoz egy csókra. A gondolataim folyamatosan azon járnak, hogy vajon mit szeretne megünnepelni, mit szeretne adni nekem és a többi...

L: El se hiszem!!! Megcsókolt!! Olyan régen éreztem már ajkai ízét, hogy most se hiszem el. Olyan érzés, mintha először csókolna meg. Édes kis ajkaitól ismét kiráz a hideg...ez a srác mellett nem tud uralkodni magán az ember, de akkor is várok még egy kicsit, és újra magamévá teszem.

CJ: Visszacsókol, majd egy mosollyal elválik tőlem. - A-azért velem alszol ma? - kérdezem félenken. Remélem, mert nem bírnák ki még egy napot nélküle. Elértem a tűréshatárom.

L: Elmosolyodom mikor szégyenlősen felteszi nekem a kérdést. Kis édesem....: - Nem bírnék ki még egy éjszakát nélküled - csókolom meg újra.

CJ: - Akkor jó, mert én sem nélküled - mikor megcsókol, egy kellemes, bizsergető érzés áramlik szét a testemben. Jólesően felsóhajtok, miközben L.Joe csókol. Behunyom a szemem és élvezem azt amit csinál velem. Arra viszont nem számítok, hogy elkezd csikizni. Könnyesre csikizett ez a gonosz baboya és nagyon büszkén vigyorgott rám, mikor levegőért kapkodva könyörögtam neki, hogy álljon le. - Gonosz vagy, Hyunnie - mondom rákerekítve a szemeim, mert tudom, hogy ilyenkor nem tud ellenállni nekem.

L:Amint meglátom édes kis pofiját elkezdem összevissza puszilgatni. Az arcát, a száját, a nyakát, egészen a kulcscsontjáig. Hirtelen felül, lerántja rólam a takarót, majd a mutató ujjával kezd el nekem mutogatni, hogy kövessem. Utána is megyek a szobába, és amint beértem rögtön ajkainak esek. Nem, nem ByungHun, nem feküdhetsz ma le vele, majd csak akkor a tökéletes pillanatkor - mondogatom egyfolytában magamnak, hiszen ChunJi teljesen megőrjít. Imádom mikor ilyen szenvedélyesen, kicsit erőszakosan, de mégis ChunJisan, vagyis óvatosan csókol. Megőrülök!!!!!!

CJ: Ott csókol ahol tud, a nyakamnál, a kulccsomtomnál, az ajkaimat... Gyorasan és kissé hirtelen felülök, hiszen ezt itt nem csinálhatjuk, mi van ha valaki meglátja? Leránto, Joe-ról a takarót, majd elkezdek e szobánk felé hátrálni, közben hívom magam után. Miután beértünk neki esik az ajkaimnak, én meg lassan, de legfőképp óvatosan csókolok vissza. Igyekszem minden érzelmem belesűríteni a csókba, azonban mikor keze kényes területekre téved, elszakadok tőle. - Azt mondtad, hogy nem most akarsz... - pirulok el ARRA gondolva. - Szóval... izé... tudod...

L: Szegénykém nagyon zavarba jött, ahogy övcsatját fogom, de igaza van, és ha most nem állított volna le akkor elrontottam volna a tervem. Kifújom a levegőt, közben átfogom derekát, és adok rövid kis csókot ajkaira: - Aludjunk, jó édes?? -  elválok tőle, közel maradva ajkaihoz.

CJ: -Re-rendben... akkor menjük aludni - suttogom ajkaira. ByungHyun még egy utolsó csókot lop tőlem, majd befekszik az ágyba, én meg kicsit lemaradva de követem őt. Bemászok mellé és hozzábújok, akár egy cica. Mindig megkapom tőle azt, hogy olyan vagyok akár egy macska. Hát talán...